mcrblg-header-image

search

Élményt biztosító sport babakocsi


Sport babakocsi

A sportolás minden körülmények között nagyon fontos, hiszen csakis így tudjuk karbantartani az izmainkat. Azonban gyereknevelés mellett, ez a tevékenység ütközhet némi kihívásba. Szerencsére azonban mindenre van megoldás, ugyanis kifejlesztették a szakemberek a sport babakocsi változatot, aminek hála már az anyukáknak nem kell magukra hagyniuk a gyermekeiket, amíg egy kis lendületes mozgásban vesznek részt. A lurkók külön élvezni fogják, amikor nagy sebességgel tolják őket.

A tervezők megtettek minden tőlük telhetőt, hogy a sport babakocsi a legtöbb feltételnek megfeleljen. A kerekek felfújhatóak, hogy az egyenetlen talajon is megállják a helyüket, de némi lengéscsillapítás is be van építve ezen apropóból. A fogó dőlésszöge állítható, akárcsak a tető.

Kontraszerű fékkel rendelkezik a sport babakocsi. Egyszerűen összecsukható és még a kerekei is egy mozdulattal kivehetőek. Nagy kényelmet és biztonságot nyújtanak, ezért mindenképpen élvezetes utazást garantálnak a kicsiknek. A sport babakocsi megéri a befektetést, ugyanis a csöppségeknek és anyukának egyaránt mozgalmas programot nyújt.

close
search
Kategória
avatar

Hi, guest!

settings

menu

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás