mcrblg-header-image

search

Meghosszabbítani a műszaki vizsgáját itt, a Citroen Siposnál


Szponzorált tartalom

Meghosszabbítani a műszaki vizsgáját itt

A jelenleg érvényes jogszabályok szerint, az újonnan forgalomba helyezett autók első műszaki vizsgájára 4 éven belül kell sor kerüljön, ezt követően pedig kétévente kell megismételni az eljárást. Ez azt jelenti, hogy a lejárati dátum előtti fél év alatt lehet ezt elvégeztetni, de természetesen az új határidőt az eredeti időpont alapján számolják ki.

Tehát nem veszít semmit, ha például 2-3 hónappal hamarabb jelentkezik be valamelyik szervizbe.Meghosszabbítani a műszaki vizsgáját itt tudja: Citroen Sipos vállalat. Ez a márkakereskedés és egyben szerviz zárt technológiás vizsgáztatást biztosít, amit a cég munkatársai végeznek el, így rugalmas időbeosztással és akár egyetlen órán belül is meg tudják oldani megújítást.

Ehhez az interneten már előre bejelentkezhet a citroensipos.hu weboldalon. Meghosszabbítani a műszaki vizsgáját itt úgy tudja, hogy a kérdőívben kiválasztja a műszaki vizsga menüpontot, megadja a nevét, az e-mail címét, a telefonszámát, jelzi, hogy melyik szalonba szeretne bemenni, valamint beírja még az autó és a motor típusát, az évjáratot, a futott km-t, az alvázszámot és azt az időpontot, ami Önnek megfelelne.

Ha ezeket kitöltötte, akkor egy gombnyomással elküldheti a kérését és a Ciroen Sipos munkatársai majd felveszik Önnel a kapcsolatot. Ha szeretné minél gyorsabban meghosszabbítani a műszaki vizsgáját itt találhatja erre a legjobb módszert. A bejelentkezés csupán pár kattintás, a kapcsolatfelvétel újabb pár perc és kérésre 1 óra alatt kész lehet a megújítás. Ennél rövidebb idő alatt nem is lehetne elintézni a dolgot, így érdemes őket választani.

Különösen, hogy nagyon magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak és akár műszaki vizsgára való felkészítést is vállalnak. Amennyiben ezt is igényli, akkor biztos lehet benne, hogy semmilyen kivetnivalót nem fognak találni az ellenőrzés során, hiszen még azelőtt kijavítják a legapróbb hibát is, természetesen a beleegyezésével. Meghosszabbítani a műszaki vizsgáját itt tudja a legelőnyösebben, ezért ne szalassza el a lehetőséget!

close
search
Kategória
avatar

Hi, guest!

settings

menu

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás