mcrblg-header-image

search

Mikor szükséges a gyökér kezelés?


Gyökér kezelés

Sok ember csak kifejezetten ritkán szokta látogatni a fogorvosi rendelőt, vagyis a szükséges kontrollvizsgálatokat rendszerint kihagyja. Pedig ezáltal megelőzhető lenne a későbbi gyökér kezelés, mert bizony hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ez a dolog szükségessé váljon. A probléma kialakulását előidézi a nem megfelelő fogmosás, a lepedékek felhalmozódása, a fogzománc károsodása, a fogszuvasodás, a lyukas fog ellátásának a hiánya. A végeredmény mindegyiknél ugyanaz, hogy a panaszok megszüntetése csak gyökér kezelés által lehetséges, de súlyosabb esetben már nem menthető meg az adott fog, tehát foghúzás javasolt.

Szinte mindig elkerülhető a gyökér kezelés, amennyiben 6 havonta részt veszünk fogászati szűrővizsgálaton és az esetleges lyukas fogak ellátása is időben megtörténik. Érdemes ezt figyelembe venni, mert egy fogtömés lényegesen kevesebb anyagi ráfordításba kerül, mint a gyökér kezelés, a fájdalomról pedig még egy szót sem ejtettünk. Mindig jobb a bajt megelőzni, mint utólag kezelni. Ezért látogasson el Ön is gyakran a fogorvosához, hogy a fogait illetően nyugodt lehessen! Sajnos, van ettől nagyobb baj is!

A fogak elvesztése számtalan oknál fogva megtörténhet. Baleset, fogszuvasodás, szájüregi betegség, valamint a kor előrehaladása is okozhatja ezt a folyamatot, ilyenkor pedig nem marad más hátra, mint a műfogsor. Nem túl magasak a műfogsor készítés árak, főleg akkor nem, hogyha a megfelelő orvosi rendelőt választja ki. Ez az ár nagyon sokban függ attól, hogy alsó, felső protézis, esetleg mindkettő szükséges.

Amennyiben a budapesti Etele Dental fogászathoz fordul ezzel a problémával, a személyes konzultáción a fogorvos mindent el fog magyarázni részletesen a protézissel kapcsolatosan. Ezután elkezdhetik a szükséges munkákat. Miután a műfogsor készítés árak kifizetésre kerülnek és megvan az új protézis, vissza fogja kapni a régi önmagát, visszanyeri régi magabiztosságát és újra önfeledten nevethet. Soha többé nem lesz szükség arra, hogy a mosolya miatt aggódjon. Megszoknia sem lesz túl nehéz az új fogsorát.

close
search
Kategória
avatar

Hi, guest!

settings

menu

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás